Szülők a teljes idegösszeomlás szélén

Jelenleg négytagú a család. Két felnőtt jut két gyerekre. Semmi segítség, egy percre sem. Nagypapák nem élnek már. Nagymamák közül az egyik fizikálisan, a másik lelkileg nyomorék. Az egyikre nem tudjuk, a másikra nem akarjuk és nem merjük rábízni a gyerekeket. A többi rokon (testvér, féltestvér, nagynéni stb.) el van foglalva a saját életével.

A sors mindig segít. Szerencsére sokat vagyunk együtt. Asztrológusként saját magam rendelkezem az időmmel. Amikor rám is szükség van és otthon kell maradnom, vagy éppen vinnem/vinnünk kell a gyerekeket valahová, a hiányzó pénz teljesen más úton, de mégis bekerül a kasszánkba. Bőségben élünk. Ez nem azt jelenti, hogy lapátoljuk a pénzt, de mindig van arra, amire kell.

Nap mint nap elnézem azokat a családokat, ahol apa és anya is gürizik reggeltől estig, a gyerek pedig már fél évesen a bölcsődében van (már ha éppen nem egy betegséggel szabadságolja magát), mindezt azért, hogy több és több legyen. Bőven több mint amennyi kell.
A közelmúltban egy hölgy nyilatkozta, hogy nagyon gyorsan vissza kell térnie a munka világába, hiszen a pelenka, ruha és a tápszer(!) nagyon sokba kerül, az ő keresete bizony hiányzik a családi kasszából... A hölgy férje az egyik kereskedelmi csatornánál dolgozik, beosztásából ítélve hét számjegyű összeg a havi keresete...

A család, a gyermekvállalás ha csak időlegesen is, de lemondással jár. Lemondok valamiről és helyette kapok valamit. Tévedés azt gondolni, hogy majd mindent ugyan úgy csinálhatunk tovább, mint a gyerekek születése előtt. Amennyiben mégis így teszünk, akkor azt valaki (általában a gyerek) megsínyli. Nem rendelkezem már tengernyi idővel, felelősséggel tartozom, nem  biztos, hogy megtarthatom a költséges hobbijaimat...
A gyerek sokkal többre értékeli a vele eltöltött minőségi időt, mint a pénzt, vagy a pénzen vásárolt javakat.
Mi nem vásárolunk a gyerekeknek drága ajándékokat születés és névnapra, vagy karácsonyra, ha szeretnének valamit, azt megkapják évközbe. Valami apróság mellett inkább élményt adunk nekik. Állatkert, cirkusz, dínós kiállítás, vagy éppen cápa és rája bámulás, de a természetben együtt eltöltött nap is többet ér. Sokkal jobban örülnek neki. Együtt vagyunk, figyelünk egymásra és ez jó.

A hajtás, a mindennapi taposómalom a szülők összes energiáját kiveszi, amikor pedig késő délután, vagy este végre hazakerülnek, már nem képesek a gyerekkel úgy foglalkozni, ahogyan azt ő szeretné. Ingerültek, kedvetlenek, fáradtak. Ordibálnak a gyerekkel, esetleg odasóznak neki, pedig nem a gyerek a probléma okozója. Jobb esetben gyorsan lecsekkolják, hogy rendben van-e minden az oviban, suliban, majd magukba roskadnak.

Nem könnyű szülőnek lenni, de szép feladat. Sokszor kerülünk mi is a végső határra, amikor már nincs több fölös energia és úgy érezzük, hogy reggel óta semmi mást sem csináltunk, csak a két kölökkel foglalkoztunk, de nekik még mindig nem elég. A mosogató tele, a főtt étel már csak holnap, ruhák halomba, a lakásban lépni sem lehet a szétdobált dolgoktól és takarítani is illő lenne már, hogy a kisebbik ne tömjön ötpercenként pormacskákat a szájába...és milyen jó lenne egy kicsit olvasni, írni, megnézni egy filmet, böngészni a horoszkópokat, nyugodtan meginni egy kávét, aludni, bámulni ki a fejünkből, némán bámulni a csillagokat az erkélyről, befeküdni egy kád forró vízbe...

Sebaj, gyorsan nőnek. Addig meg élvezzük a velük töltött időt.

Meg persze néha kiborulunk. Még jó, hogy ketten vagyunk, hol az egyikünk, hol a másikunk bírja jobban a strapát.