Áldás és átok...Oldás és kötés...

Igazából nem tudom mi segít...

Miért van az, hogy az egyik ember elvágja a marionett zsinórjait és összecsuklik, míg a másik megáll és erős lesz.

Hogy az egyik ember gonosszá válik és bánt, ahol tud, a másik a tengernyi kín után is megértő és ember marad.

Anya...

Mennyi mindent adhat...és elvehet.

Szülői áldás. Anyai áldás.

Nézd anya, megcsináltam... Igen, megcsináltad...(gondolatban: örömömet lelem benned, szabad vagy, az élet a tiéd)

Ha áldás van, akkor van bizalom, elfogadás, önelfogadás, van kísérletezés, siker, öröm, élet...

Anyai átok.

Senki vagy, semmit sem érsz el, senki sem szeret önmagadért, mindenki csak kihasznál, ügyetlen vagy, csúnya vagy, buta vagy, léhűtő vagy, mocskos vagy, már megint szégyenbe hoztál, szégyelld magad, nélkülem nem tudsz élni...

Ha átok van, akkor van önelfogadás hiánya, állandó szorongás, megmagyarázhatatlan bűntudat, bénultság, elcseszett dolgok, rossz kapcsolatok...

El lehet-e oldani egy ilyen köteléket? Megszabadulhatunk-e az átoktól? Vagy csak a személyt kerülhetjük el, miközben tudattalanunk megőrzi az átkot, és lassan felszívódó méregként teszi tönkre a mindennapjainkat?

Igazából nem tudom mi segít...De az egyik ember talpon marad, míg a másik összecsuklik, ha elvágja a zsinórokat.