A három majom

Biztosan hallottatok már a három majomról, akik közül az egyik eltakarja a szemeit, a másik a füleit fogja be, a harmadik pedig a szájára tapasztja a kezeit. Mielőtt belekezdenénk, ismerjük meg kicsit ezt a szimbolikus képet.

Japánban a Koshin éjszakáján a szertartáson azok, akik ebben hisznek: virrasztanak, mert úgy gondolják, hogy ha nem alszanak el, a bűneik nem jutnak fel az Égbe. Ezen a szertartáson használt tekercseken jelenik meg a Három majom szimbóluma, kiknek nevei: Mizaru (ő takarja el a szemét), Kikazaru (ő a füleit), és Iwazuru (ő pedig a száját). Mizaru, kikazaru, iwazaru japánul annyit jelen: nem látok, nem hallok, nem beszélek, mert a zaru nemet jelent, és a szó hangzása nagyon hasonló a majoméhoz (saru). A három majom történetének eredete tehát egy szójáték. A bűnös ember azt gondolja, ha úgy tesz, mintha nem látna, nem hallana, és nem is beszélne, bűne nem is létezik, meg sem történt...

Azt gondolom, nem csak az lehet bűnös, aki elkövetett valamit, hanem az is, aki tud a bűnről, de úgy tesz, mintha az meg sem történt volna.

Az évek során többször találkoztam olyan emberrel, akit gyermekkorában valamilyen erőszak ért, például verték, kínozták, szexuálisan zaklatták, megfélemlítették, vagy éppen sorozatosan megalázták.

Néhány hete ismét hallottam egy történetet, ami miatt úgy gondoltam, hogy erről kell és érdemes beszélni. Mivel ez elég kényes téma, általánosságokat írok, mivel nem szeretnék senkit sem megbántani.

A történet - sajnos - mondhatni átlagos: vidék, elvált anyuka új férjjel, a mostoha apa sorozatosan molesztálja a kislányt, a kislány nem mer beszélni róla, csak a távolabbi rokonoknak, de ők nem tesznek semmit. Az anya "természetesen" nem vesz észre semmit.
A lány felnő, családot alapít, kislánya születik. Az élet úgy hozza, hogy kénytelen a kislánnyal a volt szülői házban élni egy darabig. A dolog megismétlődik, a mostoha nagypapa "érdeklődést" mutat a kislány felé. Amikor az anyuka ezt észreveszi, azonnal távoznak, majd elmeséli édesanyjának a történteket, és végre beszél a régen történt dolgokról is. Az édesanya nem akar hinni a lányának, és megszakítja vele a kapcsolatot. Amikor a nő a rokonokkal akarja az ügyet megbeszélni, ők letagadják, hogy a lány valamikor mesélt nekik az esetről.

Ez csak egy a tucatnyi történet közül, amit hallottam, és sajnos amiben szinte mindegyik megegyezik, az a történtek elhallgatása. Elgondolkodtató. hogy az érintettek mitől tartanak, egy édesanyának hogyan kerülheti el a figyelmét és miért egy ilyen esemény, és azok aki értesülnek a dologról miért nem segítenek, miért hallgatnak?

Egy kis statisztika: 2011-ben 7300 gyermek családon belüli bántalmazására derült fény!

Elképzelhetjük, hogy hány olyan eset van, amelyről hosszú évek után sem beszél, nem beszélhet senki! És azt gondolom, hogy ez a legszörnyűbb! Úgy tenni, mintha semmi sem történt volna!