A szülő mint a legfontosabb tükör

Az egyik élelmiszerlánc üzletében történt a következő eset.

Egy édesanya bevásárlókocsiját tolta tíz év körüli kislánya és néhány évvel fiatalabb kisfia társaságában, amikor is a kislány felcsillanó szemmel odaugrott a tornyokban álló mogyorókrémekhez és leemelt egyet.

Mosolyogva pördült meg és odamutatva az édesanyának kérdezte meg: - Veszünk egyet?
Az édesanya reakciója: - Néztél te már magadra? - és megpaskolta a kislány pocakját.

Ahogy említettem a kislány úgy tíz év körüli lehetett, megközelítőleg húsz kiló, normál magassággal. Teljesen normális, átlagos testalkat.

A gyereknek az első tükör mindig a szülő, egy bizonyos korig leginkább az anya.
Ha a szülő nem elfogadó, ha elvárásokkal nehezíti a gyermekkort elfogadás helyett, ha negatívan látja a gyermekét, akkor olyan képet tükröz vissza, ami elferdíti a valóságot és idővel enyhe neurózisba taszítja a gyereket, majd kialakulhat az evés és testképzavar is.

A szülő feladata a felhőtlen gyermekkor biztosítása, a szeretet odaadása, és biztonság megteremtése, nem pedig egy tökéletes szuperlény kinevelése.

Mi a baj azzal, ha alacsonyabb, soványabb, dundibb, lassúbb, gyorsabb és így tovább a gyerek?

És akkor mi van?