Buddha és a FullHD

Voltak emberek, akik már a hetvenes években megjósolták az irányt. Látták, hogy a dolce vita  hová vezet, mit kell majd fizetni a végén a kasszánál.

A keleti blokk abban az időben nem sok vizet zavart. Volt Trabant és Zsiguli, amire évekig lehetett várni. És volt néha bakelit, Levi's, Superman meg ilyenek. Csomagban.
A nyolcvanas években bálványként tornyosultak az üres sörös dobozok az igen rút elemes szekrények tetején. Egy "ötliterest" pedig már-már főistenként tiszteltünk.
A Skoda Rapid és a Dacia magasabb kategóriát képviselt.
Zöldségesek, butikosok, hamburgeresek (nem földi halandók) még a Mercedest is megengedhették maguknak.

Nem csak az anyag áradatának, de sajnos a szellemi tápláléknak és a követendő értékeknek is hiányában voltunk.

Aztán a rendszerváltással nem csak a fogyasztási cikkek öntötték el az országot, hanem a new age is.
Elárasztott minket a füstölőszagú ezotéria.
Ha elvétve is, de a keleti tanok már jó ideje jelen voltak, aki akart rájuk talált.
Jött minden és mi lubickoltunk a kétes minőség tengerében. Megvettünk mindent, elolvastunk mindent és elhittünk mindent.

Aztán a kétezres években megtörtént a minőségi rostálás, a szintetizálás és az integrálás.
A kelet és a nyugat, a tudomány és a transzcendens lassan közelíteni kezdett egymáshoz.

Mára kialakult egy masszív réteg, amely lassan, de biztosan még mindig növekszik. Spirituálisan nyitottnak, spirituális úton járóknak, vagy egyszerűen csak spiriként határozzák meg magukat.

Az útkeresés jó dolog.

Számomra a spiritualitás már magában foglalja a biológiai szükségletek kielégítését, a psziché felfedezését és karbantartását, a szociális érzékenységet,  és nem utolsó sorban a környezetkárosító tevékenység tisztán látását.

Ismerek spirituális tanítókat, terapeutákat akik úgy gondolják, hogy a lelki jólétük a bankszámlájuk dagadásával, vagy fogyásával egyenes arányban változik. Szerintük semmi sem számít, elég csak vizualizálni, hogy a bolygón minden rendben van, és úgy is lesz. Néhányuk valami isteni/angyali beavatkozásban reménykedik.

Úgy gondolom cselekedni is kell. Például felismerni, hogy mitől érezhetnénk jobban magunkat (és itt nem egy újabb kütyüre, autóra, vagy ruhadarabra gondolok).

Van olyan ismerősöm, aki pl. szívesebben tölt el egy estét a tömött bisztró asztalánál"beszélgetve", mintsem hogy egy csendes,  "tücskös", öreg tölgy alatti borozgatunkhallgatunkbeszélünk-ben részt vegyen.
Ő azt állítja, tartalmas és mély beszélgetésre vágyik. Szerintem felületes szórakozásra, agytompító zsongásra egy éppen felkapott helyen, ahol megmutathatják magukat az emberek egymásnak. Az egész napos hajtás és stressz után kell a gőzkiengedés, hogy holnap folytathassa a pénzkeresést, hogy a pénzét elkölthesse majd olyan dolgokra, amik kicsit elviselhetőbbé teszik majd a robotot, mert hát akkor minek is gürizik ha még ezt sem engedheti meg magának...

Nem a bevételek növelésére, hanem a kiadások lefaragására kell törekedni. A rossz berögződéseket kiváltani, a fogyasztást csökkenteni.
Nem mindenki gondol bele, de az első energiaemésztő és környezetkárosító tevékenység a pénzkeresés, majd az új dolgok megvásárlása, aztán a használata, végül a régiek kidobása. Mindig van új, jobb, szebb, amit meg "kell" venni.
Képtelenek vagyunk lemondani bizonyos dolgokról, nem akarunk változni és változtatni a szokásainkon, inkább a homokba dugjuk a fejünket, vagy elvicceljük a dolgot, legyintünk hogy "á nincs is akkora baj", folytatódjon csak minden ugyanúgy ahogy eddig.

Summa summarum, nem mindig tudjuk, hogy mit teszünk és annak mi lesz a következménye.

Van egy keleti mondás. Nem biztos, hogy pontosan idézem, de valahogy így szól: "Ha Krisna elmegy lopni, az úgy van jól."

Tehát, csinálj bármit, légy a tudatában annak, mit is teszel.