A bántalmazott csirke kimentése, avagy egy terápia sikeressége a gyakorlatban

A cím lehet, hogy kissé furcsa.

Aki látott már baromfiudvart, az tudja, hogy a csirkék/tyúkok néha nekimennek a csoport egyik tagjának és folyamatosan vegzálják, kergetik, csípik, kopácsolják, ahol érik…

Ilyen esetben az egyetlen megoldás, segítség az, ha a bántalmazott tyúkot kiemeljük a többiek közül, különben belehalhat a sérüléseibe.

Ekkor, rövid idő alatt, az áldozat felgyógyul. Ha visszatesszük a többiek közé, a dolog folytatódni fog. A többiek ismét rátámadnak.

Hogy miért meséltem el mindezt?

Ma már, a tapasztalatok miatt is, úgy látom (másokkal egyetemben), hogy a legtöbb esetben nem lehet eredményesen segíteni azoknak az embereknek, akiknek egyrészt nem ismerjük a környezetét, ahol megbetegedtek, másrészt, ha a gyógyulást követően mindig visszaküldjük őket oda, ahol a betegség keletkezett.

A helyet és az embereket is „gyógyítani” kell, ahol-és akik között megbetegedtek, vagy nem szabad visszaengedni őket oda, különben rövid időn belül újra megbetegedhetnek.

Meggyőződésem, hogy egy csoport – legyen az család, munkaközösség, vagy egyéb – képes megbetegíteni az embert. Sok esetben egy-egy testi-lelki kínokkal küzdő ember azért mutat bizonyos tüneteket, mert a csoporton belül ő az, aki egészséges lelkülettel rendelkezik, ezért nem tudja elviselni a csoport többi tagjának „deformitását”, a csoportból felé áramoló „őrületet”.

Az emberek „kiborulnak” különböző helyzetektől, emberektől, elviselhetetlenné válik számukra a negatív stressz, így gyorsan keresnek valakit, akivel „stresszt kezelnek”, majd uccu neki, gyorsan visszatérnek oda, ahol ki-és lemerültek.

Számomra ez olyan, mint egy bokszmérkőzés, ahol már az első menet után az ájulás szélére kerültem, de a menetek után mindig „helyre pofoznak”, majd visszalöknek a ringbe…

Az egyetlen lehetőség, hogy megszabaduljak az egésztől, ha hagyom magam kiütni.

Számomra egyértelmű: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a megbetegítő helyzetet, embert/embereket vagy helyet kiiktassa az illető az életéből és semmi esetre se térjen oda vissza.

Találkoztam olyan véleménnyel,  amiben gondolkodás nélkül hárításnak és vetítésnek nevezték a dolgot és hozzátették, hogy az embert nem a környezete és a körülményei betegíti meg, hanem önmaga. És a változást önmagában keresse...

Igen, de a történet apropója egy szomorú eset, ahol a  most 14 éves lányt az apja 7 éves korától molesztálta, az anya lelkileg kínozta, pszichiáter diagnosztizálta...

Őt tényleg nem kell kimenteni? Nem a körülötte, vele élők tették tönkre? Ő projektál?