Stresszelődünk
Manapság a stressz annyira mindennapi és "elfogadott" dolog, hogy szinte kötelező legalább egy kicsit nekünk is annak lenni.
Az életünk minden egyes területe stresszforrás. A házasságunk/párkapcsolatunk, a gyermekeink dolgai, a munkánk, a szomszéd, a közlekedés...
Tulajdonképpen maga az élet egy kifogyhatatlan stresszforrás.
Már ha így gondolunk és nézünk rá.
Ugye van pozitív és negatív stressz. A pozitívat hagyjuk, most inkább nézzük a negatívat.
A stresszről nagyon sokat írtak már, ehhez nincs mit hozzáfűzni, magyarázni. Inkább csupaszítsuk le ezt a stressz dolgot. Mit is jelent ez? Gondolkodjunk józan paraszti ésszel (ha maradt még nekünk olyan).
Stresszes akkor leszek, amikor valami nem úgy alakul, ahogyan én azt elterveztem. Ettől pokolian rosszul tudom magam érezni. Amennyiben ez az állapot huzamosabb ideig áll fenn, akkor még nyomorultabbul érzem magam.
Tulajdonképpen nem tudom elfogadni, hogy a döntéseim által, oda kerültem, abban a szituációban vagyok, amiben vagyok. Nem tudom elfogadni, hogy hiába erőlködök, nem tudok változtatni a dolgokon, nem tudom irányítani a másikat, az eseményeket stb.
A valóság nem tetszik, idegesít, megőrülök tőle. Képtelen vagyok kicsit sodródni az árral, elfogadva azt, hogy esetleg az élet jobban tudja, mire is lenne nekem szükségem.
Manapság tengernyi a különféle stresszkezelő módszer, egyéni terápia, vagy éppen tanfolyam.
Ez mind jó, csupán az velük a gond, hogy egy patikában kapható tablettára hasonlítanak (eltekintve néhánytól), amit bekapva az ember elfedi a tüneteket, de a gyökerét a problémának nem oldja fel.
Nem arra ösztönöznek, hogy változtasd meg a dolgaidat, vagy a hozzáállásodat, hanem amikor már félhulla vagy, kicsit felpofoznak, hogy uzsgyi, rohanhass vissza oda, ahol stresszes lettél.
Mondom, vannak módszerek és emberek, akik ténylegesen tudnak megoldást erre a problémára, de ha körülnézel, leginkább az előbb említett modellt látod.
Mit tehetek, ha stresszes vagyok?
Például azt, hogy elfogadom a "megváltoztathatatlant". Ez nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit, hanem azt, hogy ha már minden tőlem telhetőt megtettem és a dolgok mégsem változtak, akkor elfogadom a helyzetemet és nem feszülök neki feleslegesen.
A másik a stresszforrás kiiktatása. Keresek egy másik munkát, segítséget kérek a gyermek neveléshez, ha képtelenek vagyunk helyrehozni a párkapcsolatunkat, akkor továbblépünk...
A nyugati ember analizál, vég nélkül.
A keleti ember elfogadja a dolgokat.
A nyugati ember mindent darabjaira szed, keresi a hibát önmagában és másokban, hogy megoldást találjon.
A keleti ember megfigyeli a dolgokat, ha jól érzi magát ott ahol van, akivel van, akkor marad. Ha rosszul, akkor tovább áll és addig megy, amíg meg nem találja a helyét.
Talán a kettőt együtt használva megoldást találhatunk. Javítsunk amin tudunk, hogy megtartsuk amit meg akarunk tartani, de legyünk képesek változtatni is, felállni és továbbmenni amikor annak jön el az ideje.
Az életünk minden egyes területe stresszforrás. A házasságunk/párkapcsolatunk, a gyermekeink dolgai, a munkánk, a szomszéd, a közlekedés...
Tulajdonképpen maga az élet egy kifogyhatatlan stresszforrás.
Már ha így gondolunk és nézünk rá.
Ugye van pozitív és negatív stressz. A pozitívat hagyjuk, most inkább nézzük a negatívat.
A stresszről nagyon sokat írtak már, ehhez nincs mit hozzáfűzni, magyarázni. Inkább csupaszítsuk le ezt a stressz dolgot. Mit is jelent ez? Gondolkodjunk józan paraszti ésszel (ha maradt még nekünk olyan).
Stresszes akkor leszek, amikor valami nem úgy alakul, ahogyan én azt elterveztem. Ettől pokolian rosszul tudom magam érezni. Amennyiben ez az állapot huzamosabb ideig áll fenn, akkor még nyomorultabbul érzem magam.
Tulajdonképpen nem tudom elfogadni, hogy a döntéseim által, oda kerültem, abban a szituációban vagyok, amiben vagyok. Nem tudom elfogadni, hogy hiába erőlködök, nem tudok változtatni a dolgokon, nem tudom irányítani a másikat, az eseményeket stb.
A valóság nem tetszik, idegesít, megőrülök tőle. Képtelen vagyok kicsit sodródni az árral, elfogadva azt, hogy esetleg az élet jobban tudja, mire is lenne nekem szükségem.
Manapság tengernyi a különféle stresszkezelő módszer, egyéni terápia, vagy éppen tanfolyam.
Ez mind jó, csupán az velük a gond, hogy egy patikában kapható tablettára hasonlítanak (eltekintve néhánytól), amit bekapva az ember elfedi a tüneteket, de a gyökerét a problémának nem oldja fel.
Nem arra ösztönöznek, hogy változtasd meg a dolgaidat, vagy a hozzáállásodat, hanem amikor már félhulla vagy, kicsit felpofoznak, hogy uzsgyi, rohanhass vissza oda, ahol stresszes lettél.
Mondom, vannak módszerek és emberek, akik ténylegesen tudnak megoldást erre a problémára, de ha körülnézel, leginkább az előbb említett modellt látod.
Mit tehetek, ha stresszes vagyok?
Például azt, hogy elfogadom a "megváltoztathatatlant". Ez nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit, hanem azt, hogy ha már minden tőlem telhetőt megtettem és a dolgok mégsem változtak, akkor elfogadom a helyzetemet és nem feszülök neki feleslegesen.
A másik a stresszforrás kiiktatása. Keresek egy másik munkát, segítséget kérek a gyermek neveléshez, ha képtelenek vagyunk helyrehozni a párkapcsolatunkat, akkor továbblépünk...
A nyugati ember analizál, vég nélkül.
A keleti ember elfogadja a dolgokat.
A nyugati ember mindent darabjaira szed, keresi a hibát önmagában és másokban, hogy megoldást találjon.
A keleti ember megfigyeli a dolgokat, ha jól érzi magát ott ahol van, akivel van, akkor marad. Ha rosszul, akkor tovább áll és addig megy, amíg meg nem találja a helyét.
Talán a kettőt együtt használva megoldást találhatunk. Javítsunk amin tudunk, hogy megtartsuk amit meg akarunk tartani, de legyünk képesek változtatni is, felállni és továbbmenni amikor annak jön el az ideje.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése