Fogarasi kopogós

A belvárosban éltünk, egy körfolyosós első emeleti lakásban. Körülbelül másfél-két éve döntöttünk úgy, hogy jobb lesz mind a négyünknek (akkor még a legkisebb odabent volt), ha egy kicsit nagyobb tér, több fa és fény, jobb levegő vesz minket körül. Így hát a lakást kiadtuk, a pénzből pedig béreltünk egy másikat.

Kis kitérő után, Zugló tűnt a legideálisabbnak. Nagyobb tér, zöld, a belváros gyorsan és könnyen megközelíthető, a környék nyugalmas (a ház a Bánki Donát parkban van, de cím szerint a Fogarasin), viszonylag kiegyensúlyozott, kevés lakó (gondoltuk akkor, amikor beköltöztünk), egyebek.

Egy hete éltünk itt, amikor az egyik csendes májusi éjszakát velőtrázó női sikolyok szabdalták szét (szerencsére mindenki épp bőrrel megúszta). Nem lehetett tudni, hogy pontosan honnan jön a hang, a környék olyankor egy kisebb erdőre hasonlít, de később az lett a gyanúm, hogy a mi házunkból, a nyitott ablakokon át jött a hang a mi lakásunkba.

Pár nappal később, szintén késő este a konyhában piszmogtam, amikor a szomszéd lakásban, teljesen váratlanul, artikulátlan hangon, alpári stílusban üvölteni kezdett egy férfi (a dögölj meg te f...ó kurva volt a legkedvesebb mondata). A kanál majdnem kiesett a kezemből.
Később megszoktuk. Hetente egyszer biztosan számítani lehet a "műsorra". Ordítozás, ajtó csapkodás, dörömbölés a legváratlanabb időpontokban. A legrosszabb, amikor félálomban hallod az egészet.
Később összeállt a kép. Egy az ötvenes évei közepén-végén járó nő lakik mellettünk, a harmincas éveit taposó fiával aki, véleményem szerint, súlyos pszichotikus zavarral küzd.

A nappalinkkal szomszédos lakásban egy szintén ötven-hatvan közötti nő, harmincas lánya és annak tinédzser fia él. Amikor ideköltöztünk az idősebb hölgy nem látott, később megműtötték a szemét. így visszanyerte a látását. Meggyőződése, hogy annak idején az orvos szándékosan vakította meg. Minden tud, mindent lát (most már), nem tudsz feljönni a lépcsőn úgy, hogy ne kukucskálna. Volt nála egy pótkulcs a lakáshoz, az előző lakó adta neki, hogy ha nincs otthon beengedhesse a víz, gáz stb. leolvasót. Mi visszakértük, pontosabban a tulajnak adták vissza sértődött arckifejezéssel, nem értve, hogy mi baj ha náluk is van kulcs. Egyébként semmi, csak nem szeretjük, ha valaki körülnéz a lakásunkban, amíg mi másutt vagyunk.
Az anyázás náluk is megy, pláne mióta a mama megint lát.
A lány kicsit megkeseredett, olyan "pöfeteg gomba" típus. Gondolom más életet képzelt el magának.

Fölöttünk egy fiatal pár lakik, szintén két fiú gyerekkel, alattunk egy idősebb házaspár egyetemista korú lányukkal.
Ezt csak azért írom le, mert pár hete elkezdődött az átdörömbölés. A fiaink három és fél, illetve egy és fél évesek, szabadok, meg van nekik engedve az örömködés, a játék, néha összevesznek, alkalmasint püfölik egymást (egyenlőre inkább a nagy a kicsit), van sírás, kiáltozás meg minden.
Tél van, nem lehetnek állandóan a játszótéren, vagy a játszóházban, itthon is kell lenniük. A fölös energiát pedig le kell vezetni. Tudom, elfogult vagyok, de ezt tudatosítva is azt gondolom, hogy néhány kör dübörgő futás, vagy helyben ugrálás délután hatkor igazán bele kell, hogy férjen mindenkinek.
Más nem így gondolja. Néhány hete egy ilyen önfeledt "erezdelahajamat" közben valaki csúnyán átdörömbölt.
Nem szeretem az ilyesmit. Visszadörömböltem. Elkezdtük járni a fogarasi kopogóst. Aki átdörömbölt, az tudta, hogy melyik lakásban van a hang forrása. Azt gondolom, egy ilyen esetben intelligens, felnőtt ember becsönget, esetleg barátságosan bekopog (nem dörömböl) és elmondja, hogy mi a baja. Ekkor lehetőséget teremt arra, hogy mi meghallgassuk és keressünk egy mindenkinek megfelelő, békés megoldást. Képes vagyok megérteni, hogy van akit ez zavar.
Ezzel ellentétben azzal nem tudok mit kezdeni, amikor az illető a végsőkig felhergelve magát, dönget a falon, esetleg dagadó erekkel a nyakán ordít az ajtóban, hogy elege van.
A másik pedig, hogy nem engedek a pszichikai terrornak. Nem vagyok hajlandó összeszorított farpofával állandóan pisszegni, csitítgatni, leállítani a gyerekeket azért, mert egy arcát vállalni nem akaró fantom "megfenyegetett" (csak találgatni tudunk, hogy ki lehetett az).

A dörömbölés azóta többször megismétlődött. Szívesen tennék ki egy levelet a lépcsőházba, amelyben megkérem az illetőt, hogy fáradjon fel, vagy át, ha valami problémája van és ne a falon-plafonon dörömböljön.

De nem teszem. Mert hamarosan megint költözünk. Házba. Sajátba. Talán a vakondok és giliszták nem dörömbölnek, ha a kertben, vagy a szobákban rohangálunk és ugrálunk.