Projekció, mint legfőbb szövetségesünk

Projekciónak nevezzük azt, amikor a tudattalanunkban megbúvó árnyékszemélyiségünk tulajdonságait valamilyen módon a külvilágba vetítjük ki.

Ez a közhiedelemmel ellentétben lehet akár pozitív kép is.
Ebben az esetben a bennünk munkálkodó, általunk pozitívnak ítélt tulajdonságainkat látjuk viszont embertársainkon. Ezzel a fajta kivetítéssel mindenki képes szembenézni, hiszen mindannyian szívesen vesszük a pozitív „tükröt”.

Ellenben a negatív figuráktól elmenekülünk, nem akarunk velük szót váltani, egy légtérben tartózkodni és legfőképp, nem akarjuk meglátni, hogy bizony ők is mi vagyunk, legfeljebb bennünk nem munkál a felszínen az az energia, ami náluk utat tör.

Természetesen ilyenkor mindenki felszisszen, „na ne, én ugyan semmiben sem hasonlítok ahhoz az alakhoz...”

Nézzük csak, az árnyék a tudattalan része, ezért biztosan nem vagyunk vele tisztába, ellenkező esetben tudnánk róla, tehát természetes az első reakció. Meg a második is, amikor még mindig fejcsóválva tagadunk, hiszen ki akar azonosulni egy arrogáns, pénzéhes, törtető stb. alakkal.

Érdemes megjegyezni, hogy az árnyék tudatosítható, de el nem tüntethető. Egyetlen lehetőség a megbékélés. Ez nem jelenti azt, hogy majd egyszer elérhetem, hogy mindenki gumicukor édes lesz körülöttem (mert hát ugye én olyan vagyok), hanem a külvilágban megjelenő negatív oldalamat elfogadom, egy belső biccentéssel köszöntöm „itthon”. Nem mondok véleményt, nem ítélkezem, csak megnézem, és hálás leszek azért, hogy egy újabb részt ismerhettem meg magamból.

Addig is marad a jól bevált újjal mutogatás a párunkra, gyerekünkre, szomszédunkra, főnökünkre, vagy éppen az aktuális hatalomra, és más arctalan ellenségre (érdekes lenne végignézni, mi mindent tolunk ki magunkból, ami miatt a világunk ott tart, ahol).